Miért nem magánügy a stressz?

Sok cégvezető kollégámtól hallom, amikor egy-egy emberéről beszélünk, hogy most hagyjuk kicsit, mert elég stresszes.

Ez bizony nem a legmegfelelőbb hozzáállás. Hogy miért? Mert a stressz nem magánügy. Olyan élettani, pszichológiai és mentális hatásai vannak, amelyek igenis a vezetőre is tartoznak, mivel kihatással vannak az egyénen kívül a környezetre, a baráti kapcsolatokon kívül a munkahelyi és ügyfélkapcsolatokra, az egyéni életvitel mellett a munkahelyi viselkedésre és működésre. Mivel pedig befolyásolják a munkavégzés minőségét és módját, ezért messze túlmutat a „magánügy” kategórián.  Summa summarum: ne hagyjuk, beszéljünk róla. 

Stresszes állapotban ugyanis az idegrendszer működése felmegy 30 HZ felé, s minél magasabban van az agy hullámhossza, annál inkább beszűkül a tudat.

Mind tudjuk, mihez vezet a beszűkült tudatállapot: nem jutnak eszünkbe dolgok, nem tudunk kreatívok lenni, sokat hibázunk olyan területen is, amiben pedig jók vagyunk, nem látjuk át megfelelően az összefüggéseket, s jóval merevebben ragaszkodunk olyan dolgokhoz, amiket már ismerünk. Egyre inkább elveszítjük rugalmasságunkat, sokkal ingerlékenyebbé és konfliktusosabbá válunk. Kívül is, belül is. Ilyenkor sokszor hozunk olyan döntéseket, amelyeket később megbánhatunk, ezért egy vezetőnél, vagy vezető beosztású munkatársnál különösen fontos, hogy a stresszt nemcsak hogy észre kell venni, de megfelelő módon kezelni is kell. 

Kisebb cégek vezetői már megszokták, hogy nemcsak vezetői, de mentorai, tanácsadói, sokszor „kezelői” is embereiknek, nos, a stressz kezelését is be kell vonni a mindennapjainkba, ha szeretnénk, hogy embereink folyamatosan a legjobb teljesítményt nyújtsák, s ne csak munkatársként, de emberként is rendben legyenek. Nem utolsó sorban egy olyan vezető, aki odafigyel munkatársai stressz szintjére, s közreműködik annak kezelésében, sokkal inkább számíthat a lojalitásra, mint akit csak a munka érdekel.